Psalms 77

1Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.

2Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám. 3Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

4Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. 5Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

6Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. 7Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

8Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? 9Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

10Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.

11És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott. 12Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

13És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. 14Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? 15Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

16Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela. 17Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

18A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak. 19Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. [ (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. ]

20